A sütő, villanytűzhely történelme

antik villanytűzhely illusztráció a történelmi leíráshozA sparheltről e sorok írójának is csak homályos gyerekkori emlékei ugranak be; sőt meg kell vallania, a németes csengésű és számára ezért titokzatosnak tűnő elnevezés miatt is sokáig bizalmatlanul viseltetett iránta. Ám ez aligha nem egyedi jelenség: mióta a sparhelt eltűnt a konyhákból, valószínűleg kevesen tudnánk konkrétan meghatározni mibenlétét, bár képét legtöbben fel tudjuk idézni magunkban. A sparhelt neve valóban nem túl távoli német felmenőkkel rendelkezik: a német „sparherd” (takarékos/spórolós tűzhely) szó kissé torzított átvétele.

Etimológiailag közös a tűzhely egy másik közkeletű elnevezésével, a spórral. A sparhelt a mai gáz- vagy villanytűzhely őse: zárt tűzterű építmény, aminek falát eredetileg vályogból vagy nyerstéglából, néhol részben csempéből rakták. Ezek formájára született később a vaslemezből készült sparhelt, majd a gyárilag előállított, zománcozott borítású tűzhely, amely a hetvenes évekig a legtöbb háztartásban meg lehetett találni. A sparhelt gyakorta tartalmazott vízüstöt, amely a víz felmelegítésére szolgált, tetejét pedig szintén vaslemez fedte.

A főzőlapnak az a része volt a legmelegebb, ami alatt a tűz égett, ezen lehetett forralni; kissé a kályhacső felé húzva az edényt kisebb hőfokon főzhettek. Ha viszont az edényt félrehúzták a főzőlap szélére, a kályhacsőhöz közel, az onnan áradó hő pont arra volt elég, hogy melegen tartsa az ételt. Így több étel is készülhetett egyidőben: egyszerre forrhatott a víz, és rotyoghatott a lekvár. A kályhacsőre szerelhető háromlyukas dob révén még több meleget lehetett megőrizni, mivel így a hő nem távozott el olyan hamar a kéményen. A főzésre szolgáló vaslapot vasporral tisztították; ez a mindennapi rituálé később a sparhelt köré fonódott nosztalgiának is szerves elemévé vált.

A 19. századi konyhákban még mindennapos szabadkéményes tűzhellyel szemben a sparheltnek nagy előnye volt, hogy elvezette a füstöt, így a lakás sokkal tisztább levegőjű maradt. Fával tüzelték, de egyfajta háztáji szemétégetőként is funkcionált: minden égethető felesleges tárgy itt végezte. Tüzelési módja amúgy az egyik vonása, amely miatt manapság megint egyre nagyobb népszerűségnek kezd örvendeni: azon alkalmakra ugyanis, amikor az ember szeretne hagyományosabb módon tüzet csiholni, és rajta ételt konstruálni, a fatüzelés jóval környezetbarátabb módnak bizonyul, mint a szén. A rajta készült ételnek is más ízt kölcsönöz, amit általában a fával való tüzelés, illetve a „füstös” készítési módnak tulajdonítanak, de ez valószínűleg inkább az eltérő hőeloszlásnak köszönhető: az edényt nem csak alulról éri a hő, hanem szinte körülöleli.

A sparhelt nemcsak sütés-főzésre szolgált: a belőle áramló hő a helyiség fűtését is lehetővé tette. Ennek következtében a 19. század végétôl sok helyen a lakószobákba is beépítették, így gyakorta megspórolták a kemence felfűtését. Ez több kellemetlen következménnyel is járt: egyrészt ezáltal összemosódott a konyha és a lakóhelyiség funkciója, másrészt a főzésnél keletkezett gőz nyirkossá is tette a szobákat.

A sparhelt sokoldalúságát jelzi, hogy a főzőlap levételével akár a helyiség megvilágítására is szolgálhatott. A meginduló gázfeltárások után néhol gázt vezettek a sparheltbe (hazánkban főként a Mezőségben terjedt el ez a megoldás) – innen már csak egy lépés a manapság ismert gáztűzhely megjelenése.


Gyors, és szakszerű villanytűzhely javítást szeretne elvégeztetni? Egy megbízható, sok éves szerviz tapasztalattal rendelkező villanytűzhely szerelő szakembert keres? Kattintson a kapcsolat oldalra, ahol megtalálja az elérhetőségeket!

Megosztás
Köszönöm, hogy megosztotta ismerőseivel ezt az oldalt.