A páraelszívó története A régi időkben az ételkészítés a szabadban zajlott, így a füst és a kellemetlen szagok nem okoztak gondot. Később azonban a konyha zárt helységgé vált, ennek eredményeként a füstöt kéményen keresztül vezették el. Az idő előrehaladtával, és a különféle háztípusok megjelenésével azonban már nem volt kivitelezhető a fekete szénfelleg kéményen történő elvezetése. Továbbá a modern háztartási eszközök térhódítása is közre játszott abban, hogy a konyhák külleme átalakuljon. Ebben az esetben fontos momentum a mai tűzhelyek megjelenése, mely kiszorította a fatüzelésű eszközöket a konyhából, így füstfelleg sem keletkezett többé. Maradt azonban a gőzfelhő és a kellemetlen szag. Az emberiség története óta egy új eszköz megjelenése indukálja egy másik megszületését, nem történt ez másként ebben az esetben sem. A fent említett tűzhely megjelenése maga után vonta a páraelszívó betörését is. Így hát a főzési melléktermékektől, úgymint az égett olaj szagától és a gőzfelhőtől, mely főzés közben keletkezik, könnyedén megszabadulhatunk ennek az egyszerűen beszerelhető páraelszívó készüléknek a segítségével. Az már tényleg csak hab a tortán, hogy ezáltal ruháink szövetébe sem ivódik bele az olajszag a főzést követően. Ha úgy döntünk, hogy páraelszívó készüléket vásárolunk, fontos szempont kell, hogy legyen a megfelelő teljesítményű páraelszívó kiválasztása. Ehhez elsősorban a konyha légterét kell figyelembe venni, melynek légmennyiségét óránként legalább ötször ki kell cserélni. Tehát egy 60 m3-es konyha esetén egy 600 m3 / óra elszívóképességű páraelszívó készülék az ideális. Páraelszívó esetén kétféle üzemmódról beszélhetünk: légkivezetésesről (ahol az elszívó egy, a külső légtérbe kivezető csőrendszerhez csatlakozik, így az elszívott légmennyiség a szabadba távozik), valamint légkeringetésesről (amikor a páraelszívóba egy aktívszén szűrőbetét kerül beépítésre, amely megköti a szagokat, és az így felfrissített levegő visszakerül a konyha légterébe). Ez utóbbit csak abban az esetben ajánlott választani, amennyiben semmilyen lehetőség sincs a kivezetésre. Ebben az esetben figyeljünk oda az aktívszén szűrőbetétre, melyet használattól függően maximum fél évente cserélni kell! A konyhai pára zsírtartalma, valamint a levegőben szálló por és szösz a páraelszívó fém szűrőbetétjére rakódik le. Ez a lerakódás már rövid használat után is jelentős lehet az itt uralkodó intenzív légáramlat miatt. A zsíros lerakódás azonban tűzveszélyes, ezért a zsírszűrőt rendszeresen tisztítani kell. A fém zsírszűrő betétet akár mosogatógépben is tisztíthatjuk, ha azonban a páraelszívó például papír vagy textil zsírszűrővel rendelkezik, annak cseréje 8-10 hetente esedékes. Az páraelszívó gépek között találhatunk olyat, mely önállóan függ a konyhasziget fölött, de olyat is, mely egyszerűen a falra szerelhető, mindemellett léteznek kihúzható szívóernyős és kürtőbe építhető páraelszívó modellek is. A beépíthető páraelszívók szélessége általában 50 és 90 cm között van. A falra szerelhető páraelszívó készülékek 60, 70, 90, valamint 120 cm szélességben kaphatók. Vásárláskor ügyeljünk rá, hogy a választott páraelszívó legalább olyan széles legyen, de inkább szélesebb, mint maga a főzőfelület. Azoknak pedig, akik főzés közben zenét szeretnének hallgatni és nem a páraelszívó zaját, ajánlom figyelmükbe a külső motoros változatban kapható modelleket. Így a légáramlat által keltett zaj ugyan megmarad, de a motorok zúgását és rezgését elkerülhetjük azáltal, hogy maga a motor egy külön helységben helyezkedik el – például tetőtérben, külső falon, vagy akár a tetőn kívül. Van azonban egy másik módja is a zajszint csökkentésének. Ez egy újdonságnak számító légkeringetéses belső rendszernek (perimetrikus technológia) és hangelnyelő anyagok alkalmazásának köszönhető, amely az emberi fület leginkább sértő akusztikus frekvenciák kiiktatásával csökkenti a zajok intenzitását. Ezen felül a rendszer hatékonyabb elszívást is biztosít, mivel a kimeneti nyomás megnövelésével megakadályozza, hogy a pára és a gőz szétterjedjen a páraelszívó felülete körül. Ráadásul a rendszer még a készülék belsejének könnyű és hatékony tisztítását is lehetővé teszi. A mosógép története A mosogatógép története A tűzhely, sütő története A főzőlap története A mikrohullámú sütő története A páraelszívó története A villanybojler története Magunkról Tippek Történelem Kezdőlap Alapelvek Kapcsolat Partnereink Árak www.legjobbszerviz.com      Telefon: 06-209-778-699, 294-78-17     E-mail: info@legjobbszerviz.com Háztartási gép szerviz Budapest Üdvözöljük a honlapunkon! www.legjobbszerviz.com Megosztás a Facebook-on
Egyéni keresés
Mosógép javítás, mosógép szerelés, mosógép szerviz, mosogatógép javítás, mosogatógép szerelés, mosogatógép szerviz, sütő javítás, sütő szerelés. sütő szerviz, főzőlap                                            javítás, főzőlap szerelés, főzőlap szerviz, mikrohullámú javítás, mikrohullámú szerelés, mikrohullámú szerviz