A mosógép története A mosogatógép története A tűzhely, sütő története A főzőlap története A mikrohullámú sütő története A páraelszívó története A villanybojler története A mosógép története A mosás igénye feltehetően a textíliák ruhaként történő felhasználásával párhuzamosan merült fel az ember fejében. A hatékonyság növelése érdekében a világ egyes részein szappanfüvet használtak, ennél sokkal meglepőbb azonban a rómaiak praktikuma: a tisztításhoz vizeletet alkalmaztak. Felismerték ugyanis, hogy a benne található ammóniumhidroxid lúgos hatásának segítségével növelhető a mosás intenzitása. Leonardo da Vinci munkásságát ismerve nem meglepő, hogy maga a nagy polihisztor is foglalkozott a témával, feljegyzései között szerepel egy mosógép rajza is. Az első mosógép azonban csak a 17. században került kifejlesztésre Angliában. A mosógép kartonnyomók számára készült és egy bizonyos Tyzacke nevéhez köthető. Emellett fontos megemlíteni az úgynevezett york-i mosógépet, mely 1750-ből származik, szintén a szigetországból. Ez volt az első, kifejezetten háztartási célokat szolgáló mosógép. A nagy változások azonban csak a 20. században következtek be. Ennek magyarázata igen egyszerű: ekkor kezdett el tömegesen terjedni a piacon a mosógép. A mai mosógép alapvetően két típusra osztható: az elöltöltős és a felültöltős mosógép változat. Magyarországon utóbbi az elterjedtebb. Ennek oka a lakások kis méretében keresendő, ugyanis ez a típusú mosógép keskenyebb, mint az elöltöltős modellek, így könnyebben elfér az apró fürdőszobában. A mélységet tekintve a felültöltős mosógép nem hagy sok választási lehetőséget, ezzel szemben az elöltöltős darabokból létezik 32, 45, 55, valamint 60 cm-es mélységű is, így mindenki talál kedvére valót. Az energiafogyasztást is érdemes szem előtt tartani, hosszútávon ugyanis ez igen kifizetődő. Szerencsére már a mosógép terén is megjelent az A+ kategóriába tartozó modell. Ez mintegy 20%-os megtakarítást jelent az A energiaosztályba sorolt termékekkel szemben. Fontos tudnivaló, hogy az energiamatricán szereplő adatok 60°-os mosás esetére vonatkoznak. A címke alapján információt szerezhetünk még a mosógép mosási teljesítményéről, valamint a vízfelhasználásáról is. Vásárláskor érdemes odafigyelni ezekre az adatokra! Léteznek olyan mosógép modellek, melyek segítségével saját energiánkkal is takarékoskodhatunk: az embernek mindössze a vegyszeradagolásra kell odafigyelnie, a mosógép ugyanis a behelyezett ruha mennyisége alapján automatikusan hozzáadja a megfelelő mennyiségű vizet, valamint kiszámolja, hogy mennyi időt igényel a mosási folyamat. De vajon hogyan képes minderre a mosógép? A válasz egyszerű: egy szenzor által végzett letapogatási rendszer figyeli a mosógép dobba helyezett ruhát. Ezáltal kevesebb áramot használunk fel és a mosás is rövidebbé válik. A mosógép gyártók tudják, hogy a 21. század embere milyen világban él, milyen öltözködési szokásai vannak. Ennek megfelelően alakították ki mosási programjaikat is. Gondoltak az egyik legalapvetőbb ruhadarabra, a farmerra, amelynek mosása ma már külön programmal végezhető. A hétköznapi praktikusság másik iskolapéldája a felfrissítő program. Ez több okból is hasznos. Egyrészt kíméletes kedvenc darabjainkkal, másrészt ennek segítségével mindig frissnek érezhetjük ruháinkat, ezáltal a mi közérzetünk is sokkal kellemesebbé válik. A mosógép fejlesztők arról is gondoskodtak, hogy az elárasztott fürdőszoba látványa már csak rémálmainkban forduljon elő, köszönhetően a túlfolyás elleni védelemnek és az úgynevezett Aqua Stopnak, mely meghibásodás esetén egy mágnesszelep segítségével megakadályozza, hogy víz áramoljon a gépbe. Éljünk tehát akár kertes, akár panelházban, a széleskörű mosógép választéknak hála biztosan mindenki megtalálja a neki megfelelő berendezést. Az egyre fejlettebb technológiáknak köszönhetően pedig ma már tényleg gyerekjátéknak számít a mosás. Élvezzük hát, hogy minden a mi kényelmünket és időbeosztásunkat szolgálja! Magunkról Tippek Történelem Kezdőlap Alapelvek Kapcsolat Partnereink Árak Mosógép javítás, mosógép szerelés, mosógép szerviz, mosogatógép javítás, mosogatógép szerelés, mosogatógép szerviz, sütő javítás, sütő szerelés. sütő szerviz, főzőlap javítás, főzőlap szerelés, főzőlap szerviz, mikrohullámú javítás, mikrohullámú szerelés, mikrohullámú szerviz, villanybojler javítás, villanybojler szerelés, villanybojler szerviz www.legjobbszerviz.com      Telefon: 06-209-778-699, 294-78-17     E-mail: info@legjobbszerviz.com Háztartási gép szerviz Budapest Üdvözöljük a honlapunkon! www.legjobbszerviz.com Megosztás a Facebook-on
Egyéni keresés