A főzőlap története Több millió évvel ezelőtt, a tűz felfedezése pillanatában őseink még nem voltak teljes tudatában annak az erőnek, melyet a színes fénycsóvák jelképeznek. Az idők folyamán azonban lassan kitapasztalták, milyen előnyöket jelent. Felismerték, hogy a tűz melegénél készülő ételek sokkal ízletesebbek, mint nyers társaik. Valahol itt kezdődött el a tűzhely története. Amikor az ősember először fedezte fel a tűz adta lehetőségeket, még nem is gondolt arra az erőre, amelyet az apró fénycsóva jelent. De abban a pillanatban, amikor a melegítő funkció mellett az étel átsütésére is felhasználta a tüzet, megszületett a családi élet központja is. Az ókorban ez a hely szentté és sérthetetlenné vált, hiszen a tűzhely jelentette az otthont, itt történtek a fontos események. Ezt a jelentőséget tükrözi az a tény is, hogy mind a görög, mind pedig a római kultúrában megtalálható volt a házi tűzhely istennője. Ezután hosszú ideig – kb.100 évvel ezelőttig – nem változott számottevően a főzés technológiája, hiszen a tűzhely volt az egyetlen konyhafelszerelés. A villamosenergia gyakorlati alkalmazásával párhuzamosan azonban elkezdődött a konyhaeszközök innovációja is. Így kerülhetett 1909-ben az első villamos tűzhely a piacra. Ennek ellenére az első teljesen elektromos készülék csak 1977-ben született meg, melyet 1987-ben követett az első indukciós főzőlap. Az első beépíthető villanysütő, melynek már teljesen kihúzható sínei voltak, 2001-ben vált mindenki számára hozzáférhetővé. Mára az innováció és a fejlődés hihetetlen sebességet vett, a konyhatechnika iránt érdeklődők szinte nap mint nap találkozhatnak újdonságokkal. Ráadásul napjainkban egyre többen választják a beépíthető gépeket. A szabadon álló tűzhely esetében a főzőlap és a sütő egymástól nem elválasztható, így a konyhát szinte eköré az eszköz köré kell felépíteni, viszont ezek a termékek általában megfizethetőbbek a nagyközönség számára. Ezzel szemben a beépíthető főzőlap esetében a háziasszony maga dönthet a különböző elemek elhelyezéséről, ám ezt a kényelmet az árcédula is híven tükrözheti. A beépíthető főzőlap a sütőhöz hasonlóan számtalan formában elhelyezhető, függetlenül attól, hogy gáz-, vagy villanyfőzőlapról van-e szó. Az előbbit feltehetően mindenki ismeri, ezen a téren nem történtek meglepő változtatások, talán egyedül a szikráztató könnyíti meg a felhasználók dolgát. A kerámialapos főzőlap esetén ez nem mondható el. Pillanatnyilag az indukciós technológia a legkorszerűbb termék a piacon. Ennek segítségével ételeink készítése közben a főzőzóna hideg marad. Hogyan is lehetséges ez? Egyszerű fizika törvényszerűség: az üvegkerámia alatt elhelyezett mágnestekercs által létrehozott elektromágneses mező nem a kerámiafelületet, hanem közvetlenül a ráhelyezett fémedényt melegíti. Egyetlen hátránya, hogy kizárólag az ún. ferromágneses anyagú fazekak, lábasok esetében használható, ezért vásárláskor érdemes egy mágnes segítségével meggyőződni a megvásárolandó edény mágnesezhetőségéről. De létezik kevert, ún. fél-indukciós főzőlap is, melyen két indukciós és két kerámia főzőzóna található, így továbbra is használhatóak a rézbetéttel rendelkező edények. A leírtakon felül ma már szinte bármivel bővíthető a főzőlap. Felszerelhető a steak-sütő-től kezdve a wok-égőn át akár egy barbecue lávaköves grill is. Csak merjünk kísérletezni! A mosógép története A mosogatógép története A tűzhely, sütő története A főzőlap története A mikrohullámú sütő története A páraelszívó története A villanybojler története Magunkról Tippek Történelem Kezdőlap Alapelvek Kapcsolat Partnereink Árak www.legjobbszerviz.com      Telefon: 06-209-778-699, 294-78-17     E-mail: info@legjobbszerviz.com Háztartási gép szerviz Budapest Üdvözöljük a honlapunkon! www.legjobbszerviz.com Megosztás a Facebook-on
Egyéni keresés
Mosógép javítás, mosógép szerelés, mosógép szerviz, mosogatógép javítás, mosogatógép szerelés, mosogatógép szerviz, sütő javítás, sütő szerelés. sütő szerviz, főzőlap                                            javítás, főzőlap szerelés, főzőlap szerviz, mikrohullámú javítás, mikrohullámú szerelés, mikrohullámú szerviz