A villanybojler története A kulturális fejlődés a történelem előrehaladtával magával hozta a higiéniás szokások nagymértékű fejlődését, amihez elengedhetetlen volt a tiszta és egyben meleg víz. Kezdetben csak közvetlenül a felhasználás előtt, "tűzön" melegítették fel a vizet, ami persze egyáltalán nem volt komfortos megoldás. Később a technika fejlődésével "vízmelegítő kazánokat" készítettek, amiket még fa- vagy széntüzelésű fűtőművel láttak el. A villamos áram melegítés céljára való felhasználásának gondolata először 1803-ban vetődött fel, de az első próbálkozások után az villanybojler készülékek gyártására csak 1896-ban került sor Németországban. A villanybojler magyarországi elterjedése igazából csak az 1966-os hazai tömeggyártás beindulása után következett be. A villanybojler technikai fejlődése során több irány alakult ki, amelyek mind a mai napig megtalálhatók: úgymond egyik technika sem tudta legyőzni a másikat. Ezek miatt osztályozzuk őket a vízmelegítő rendszer szerint átfolyós és tárolós villanybojler, a bennük lévő nyomás szerint nyitott és zárt rendszerű villanybojler. A villanybojler köznyelvi kifejezés tehát elektromos fűtésű tároló rendszerű vízmelegítőt takar, ha pontosan akarjuk magunkat kifejezni, de a villanybojler egyszerűbb. Ami minden villanybojler alapja: víztároló tartály, a tartályt körülvevő hőszigetelés, fűtőtest, hőmérsékletszabályozó, hőmérsékletkorlátozó, biztonsági szelep (ha zártrendszerű), és a köpeny, burkolat. Úgy is mondhatnánk ez egy egyszerű villanybojler felépítése. A villanybojler vízzel érintkező tartálya sokféle anyagból készülhet: réz, rozsdamentes acél, műanyag, üvegszálas műanyag, horganyzott/zománcozott vagy műanyag bevonatos acél stb. Az anyag kiválasztásánál fontos a szilárdsági megfelelés és a korrózióval szembeni ellenállás. A tartósság és az előállítási költségek egyfajta optimumaként lett a zománcozott acél a zártrendszerű (nyomás alatti) villanybojler legelterjedtebb alapanyaga. Hasonló okokból a műanyag a nyitott rendszerűeké, főleg a kis űrtartalmaknál (5-10 liter). Ezeket a mosdó alá, illetve fölé szerelhető készülékeket gyakran szokták átfolyósokként emlegetni hibásan, olyan szempontból legalábbis, hogy minden tárolós vízmelegítőnek van átfolyó teljesítménye is, csak nagyon kicsi. A zománcozott - vagy mondhatnánk: bármilyen bevonattal ellátott - tartályú villanybojlereknél megjelenik még egy elmaradhatatlan elem, az aktív anód. A bevonat elszigeteli az acélt, így ahol fed, ott nem lép fel korrózió, de ahol nem, ott nagyon gyorsan kilyukadna a villanybojler tartálya, ha nem tennénk valamit. Ezen segít az aktív anód, ami többnyire egy magnézium ötvözet rúd. A magnézium kevésbé nemes anyag, mint a vas, ezáltal ő korrodál, fogy, és nem pedig a vele egy víztérben lévő acéltartály. Szerepe tehát jelentős a korrózióvédelemben, megújítása, cseréje ezért fontos. Sajnos, nem akadályozza meg a vízkövesedést, illetve nem is fokozza azt, mint ahogy egyesek gondolják. A fűtőtestnek azonban már több köze van hozzá. A villanybojlerekben általában alkalmazott rézköpenyű, elszigeteletlen csőfűtőtestek igazi vízkőtermelő készülékké lépnek elő kemény vizes területeken, ha nem vízlágyítón keresztül táplálják meg őket. A vízlágyítón kívül (vagy mellett) szintén hatékony a vízkővel szemben a fűtőtestek felületi terhelésének a csökkentése (felületi hőmérséklet csökkenés) és az elszigetelésük. Ilyen például kerámia vagy rúdfűtőtest alkalmazása zománcozott tokcsőben. A mosógép története A mosogatógép története A tűzhely, sütő története A főzőlap története A mikrohullámú sütő története A páraelszívó története A villanybojler története Magunkról Tippek Történelem Kezdőlap Alapelvek Kapcsolat Partnereink Árak www.legjobbszerviz.com      Telefon: 06-209-778-699, 294-78-17     E-mail: info@legjobbszerviz.com Háztartási gép szerviz Budapest Üdvözöljük a honlapunkon! www.legjobbszerviz.com Megosztás a Facebook-on
Egyéni keresés
Mosógép javítás, mosógép szerelés, mosógép szerviz, mosogatógép javítás, mosogatógép szerelés, mosogatógép szerviz, sütő javítás, sütő szerelés. sütő szerviz, főzőlap                                            javítás, főzőlap szerelés, főzőlap szerviz, mikrohullámú javítás, mikrohullámú szerelés, mikrohullámú szerviz